Mavent Magyarország Kft.

Árnyékolástechnika blog

Árnyékolástechnika blog

Tudnivalók a zsaluziáról

2021. augusztus 14. - Mavent

zsaluzia2.jpg

Miután az építőipar egyre jobban elment a letisztult, futurisztikus külsejű épületek felé, a hagyományos redőnyök már nem illetek a képbe. Ekkor nyert teret magának az egyébként már az 1900-as évek elején is ismert zsaluzia.
Eredetileg Joseph W. Walker szabadalmaztatta, aki a mediterrán vidékeken jellemző zsalugáterektől szerzett inspirációt, majd ezt egy modernebb köntösbe bújtatta.

Ma már persze nagyon sokszínű a zsaluziák palettája, többfajta tokkal, lamellaformával és széles színválasztékkal érhetők el.

Külső tok

Előnye, hogy szinte bármilyen nyílászáróhoz felszerelhető jelentősebb bontás nélkül is, így nincs szükség utána helyreállítási munkára vagy javításra. A megfelelő kivitelezés mellett a végeredmény tökéletes összhangban lesz az épülettel, az illesztések és csavarok esztétikusan el lesznek rejtve.

Vakolható tok

Itt gyakorlatilag csak a lamellák és a lefutó marad látható beépítés után, minden más teljesen rejtve marad. Hang- és hőszigetelés tekintetében erősebb, mint a külső tokos változtat, azonban hátránya, hogy építkezéskor vagy hőszigeteléskor érdemes csak beépíteni, különben a falazat jelentős megbontásával jár.

Hőhídmentes tok

Ha már a hőszigetelésnél tartunk akkor fontos megemlíteni, hogy létezik teljes hőhídmentességet biztosító tok is, amelynek rendkívül jó energetikai értékei vannak, ezért remekül passzol az energiatudatos építkezési irányzatokhoz.

Lamellák

A zsaluzia lamellái többféle típusúak lehetnek, ami befolyásolja a szélálló képességet, valamint a fényzáródás mértékét. Zárt állapotban a lamellák jobb hőszigetelést biztosítanak, hiszen a nyílászáró és a szerkezet közötti levegőáramlás lecsökken. 

Típusok:

  • C-80
  • C-65
  • S-90
  • Z-70
  • Z-90

A leghatékonyabb fényzárást és fényszabályozást a Z, valamint az S típusú lamellák biztosítják. Ezeknek a fényzáró képessége szinte megegyezik a redőnyével.

A mozgatás és az okosotthon vezérlés

Az otthon egyre nagyobb szegmenseinek automatizálása ma teljesen behálózza az életünket: okos világítás, érzékelőkkel összekapcsolt riasztó, távoli fűtés- és hűtésvezérlés és még sorolhatnánk mennyi lehetőség kínálkozik ma már az otthon automatizálására. A motoros mozgatású zsaluziák bekapcsolhatók az okosotthon rendszerekbe is és felszerelhetők időzítőkkel vagy fényre/szélre érzékeny szenzorokkal is, melyek képesek automatizált működést kínálni. Például egy jött hirtelen vihar vagy nagy szél esetén ezek az automatizált folyamatok megvédhetik a nyílászárókat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mavent.blog.hu/api/trackback/id/tr5016659306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása